2009. március 30., hétfő

Moszkauer házilag

Nemrég készítettem otthon egy nem egyszerű édességet. A feleségem nagyobbik lánya mindig ezt vásárol a cukrászdában és gondoltam meglepem vele. Kerestem az interneten hozzá egy jó kis receptet és nekiláttam. Ebből lett a
Moszkauer
Már jó pár nappal a prezentálás előtt el kellett kezdeni. Ugyanis cukrozott narancshéj kell bele. Ezt úgy csináltam, hogy a narancsnak a héját meg kell szabadítani a fehér részektől, amennyire csak lehet. Utána beáztattam hideg vízbe egy napig. Másnap felforralt vízben kb. 6 percig főztem, majd hideg vízzel átmostam. Annyi cukor kell hozzá, amennyi a narancshéj súlya. A cukrot feltettem vízben főni. Kb. fél kilónyi narancshéjhoz kell egy liter víz. Amikor forr, beletesszük a narancshéjat, és közepes hőfokon addig főzzük, amíg a nem üvegesek a narancsok. Nekem ez elég sokáig tartott és közben persze, ha kezd fogyni a víz, akkor lehet pótolni. Amikor már üvegesek, akkor kivesszük és rácsra tesszük, ahol majd lecsurog és megszárad. Ezeket kell majd ledarálni és úgy kerül a sütibe.
A moszkauerhez összetörtem egy negyed kiló diót. Csak durván, mondjuk egy sodrófával, de aki úgy szereti, az le is darálhatja. Feltettem 3 dl tejszínt közepes hőfokon. Amikor felforrt beletettem a diót és kb. 38 dkg kristálycukrot. Gyakori keverés mellett újra felforraltam és ekkor jött bele a narancshéj (kb. 5 dkg). Amikor ezzel is felforrt, akkor még raktam hozzá 5 dkg lisztet és még 1-2 percig főztem. Utána levesszük a tűzről és hagyjuk teljesen kihűlni. Ha kihűlt, egy nyomózsákkal kb. fél diónyi kis halmokat rakunk sütőpapíros tepsire. Én csak simán kanállal tettem ki a kis kupacokat. Arra figyelni kell, hogy el fog terülni, ezért minden irányba legalább 3-4 cm-re legyenek egymástól. A tepsit berakjuk a sütőbe és 200 fokon kb. 5 perc alatt elkészül a süti. Nem szabad hőlégkeverést használni, mert a papírt elfújja. Folyamatosan nézzük és amikor a széle aranybarna, akkor jó. Kivesszük a sütőből és hagyjuk kihűlni, úgy könnyen levehető a sütőpapírról. Olvasztunk 30 dkg csokoládét, ami lehet ét és tej is vegyesen. Ne olvaszzuk meg teljesen, csak olyan tejföl sűrűségűre. A sütik alját belemártjuk és fejjel lefelé egy tálcán hagyjuk megkötni a csokit. És lehet ennyi.

Nem mondom, hogy egy könnyü elkészítésű kis süti, de megéri a fáradságot. A legnagyobb dícséret az volt, mikor a nagylány azt mondta, hogy jobb mint a cukrászdai. Na ez nem semmi?!

Címkék:

2009. március 15., vasárnap

Végre itt a jó idő

Szombaton végre megjött a jó idő. Persze mára el is ment, de tegnap azért gyorsan kihasználtuk. Rögtön birtokba vettük az ősz óta elhanyagolt bográcsozó helyünket. Mert ugye, ha jó idő van, akkor a kertben a helyünk. Az idei első ételünk, melyet kinn készítettünk:
Csirkepörkölt nokedlivel és uborka salátával.
Persze a nokedlit és a salátát nem a bográcson csináltuk:) Azt a konyhában a feleségem készítette, míg én a kertben főztem a pörit. Már reggel kivettünk a fagyiból csirkecombot és szárnyat.
Miután raktam tüzet és már megfelelően égett is, neki lehetett látni a főzésnek. Előre elkészítettem a dolgokat és úgy vittem ki. Felvágtam a hagymát, megpucoltam a fokhagymát, bevágtam a combokat a csontnál, felvágtam a paradicsomot és paprikát. Mindent ráraktam tálcára és kivonultam a kertbe. Ott a gyerekek már javában játszottak és a tűz ropogott.
A bográcsba olaj került és abba a felvágott vöröshagyma. Mikor már üveges volt, rámentek a húsok. Mi így szoktuk készíteni, hogy a húsok egy kicsit megpiruljanak és átmelegedjenek. Erre jött rá a fűszerpaprika, piros arany, fokhagyma kinyomva, só, bors, őrölt kömény, paradicsom és paprika. Amikor már minden benne volt és kellőképpen felmelegedett, átvették az ízeket, felöntöttem vízzel. És már csak rotyognia kellett. Közben benn elkészültek a nokedlivel és a salival. Jött a gyors terítés, hogy minden meleg maradjon és persze a tálalás is kapkodva történt. Sajnos ez látszik is a képeken, de az étkezés fontosabb volt, mint a fényképezés. Azért remélem visszaad valamit a finom ebédünkből.

Természetesen az egész fogyókúrás család a végén kenyérrel tunkolta a finom szaftot. Hmmm

Címkék:

2009. március 12., csütörtök

Big Brother

Tegnap este felnézve az égre nagyon szép jelenséget vettem észre. Olyan volt a felhők között a hold, mintha egy szem lenne. Megpróbáltam megörökíteni. Nézzétek:


Vigyázat, a Nagy Testvér mindent lát!

Címkék: , ,

És újra a gasztronómiai élvezetek

Végre befejeződött a méregtelenítés, és újra ehetek. Szinte nem is csak az evés, hanem a főzés hiányzott nagyon. Már a kúra alatt eldöntöttem, hogy ezentúl több halat fogunk enni. Egyrészt nagyon egészséges, másrészt finom és rengeteg módon el lehet készíteni. Az egyszerűtől a bonyolultig mindegyik variációban isteni.
Az egyik nagy áruházban való bevásárlás alkalmával találtam olcsón szép kis fogasfilét és vettem is egy darabot. A fogyókúra/méregtelenítés utáni első étek is ebből készült.

Roston fogasfilé snidlinges vajjal és fokhagymás brokkolival
.
Ez nem a bonyolultak közé tartozik, de nagyon finom volt. A brokkolit majdnem teljesen puhára megpároltam és leszűrés után vajon megfuttattam. Adtam hozzá aprított fokhagymát, sót és borsot. Szerintem nem is kell más fűszer hozzá, de ez ízlés kérdése. A fogast befűszereztem sóval és borssal (lehet rakni rá esetleg halfűszert is) és már raktam is a forró serpenyőbe. Olívaolajat használtam (mert ez egészséges) és először a bőrös felét sütöttem meg. Kentem rá egy kis fokhagymát is, majd megfordítottam. Szinte pillanatok alatt elkészült. Tálaláskor locsoltam rá egy kis snidlinges vajat és természetesen a halhoz nem hiányozhat a citrom sem.

Ennyire egyszerű és gyors volt. Elfogyasztani sem tartott sokáig, viszont nagyon élvezetes volt. Legközelebb kipróbálok valami kicsit bonyolultabbat is, ha lesz több időm. Jó étvágyat!

Címkék:

2009. március 3., kedd

Méregtelenítő szünet

Mint azt már írtam, sajnos nem vagyok egy Adonisz. Mármint testfelépítésben:) Ezért igen sokszor oda kell figyelnem az étkezésre. És persze a sok főzőcskében elszállnak a kilók.
Most is így történt. A feleségem kitalálta, hogy méregtelenítsünk egy kicsit. Van egy szirup (aminek a nevét nem írom ide, mert az reklám lenne) és ezzel próbálkozunk. Ez egy juharszirup alapú dolog, amiben állítólag minden, az ember számára, szükséges anyag benne van. Én már végigcsináltam hat napot januárban. Akkor 6 kilót fogytam tőle. Persze ebből már visszajött 1-2. Most újra nekirugaszkodunk, de most már együtt.
Ezért most egy kis szünet lesz a receptek terén, mivel nem eszünk semmit, így nem is főzünk.
De senki ne csüggedjen, nemsokára visszatérek. Amint vége a kúrának rögtön valami finommal fogok kezdeni.
Addig is olvasgatom a többi gasztroblogot és csorgatom a nyálam.

Címkék: