2010. május 15., szombat

Kis kerti körkép

Ahogy közeledik a jó idő (bár most éppen nem ez a jellemző), egyre szebb a kertecskénk. A fű megállíthatatlanúl nő, a növények fejlődnek.

A kiskertben elvetett magok is kezdenek kibújni.

Lesz finom borsónk, babunk és hagymánk. Ezen kívül elültettünk pár koktélpari palántát és persze megvan a kiírhatatlan málna is. A petrezselyemről már az idén is tudtunk "szüretelni".
Szinte napról-napra lehet látni, ahogyan nőnek a növények. Persze kell hozzá a sok víz és a napfény is. Sajnos az utóbbi napokban nem sok jut az éltető fényből, de azért szépen bújnak elő.
Lassan neki kell állni kicsit gazolni, mert ha nagyon elszaporodik, sokkal nehezebb lesz. Ehhez viszont kellene az idő, amiből mindig kevés van :)

A gyümölcsfák is egyre-másra hozzák a gyümölcs kezdeményeket.
Már látszik, hogy melyik fa mit fog teremni, persze ezt mi tudjuk, de ha nem tudnánk, már akkor is felfedeznénk :)
Minden évben egyre több termés lesz a fákon. Ez már most is látható, hogy sokkal több van rajtuk. Remélem meg is maradnak amire megérnek.
Ez a szépség a meggyfánk. Nagyon finom gyümölcsöt hozott tavaly is. És idén még több kis bogyó van rajta, tehát többet fogunk enni ebből is.
Itt az idő a fák permetezésének is, mivel némelyiknél már látszik, hogy megtámadták a kis gonoszok. Sajnos tavaly is a cseresznyefán megjelent valami rosszaság, és hiába permeteztem nem akart elmúlni. Azért idén is megteszem, amit lehet.

A sziklakertben is gyönyörűen nőnek a virágok és egyéb növények. Idén kifejezetten szép lett a kis sziklakertünk. Úgy vannak ültetve a növények, hogy folyamatosan legyen virágzó köztük. Egymás után bontják virágjukat és így mindig szép.
Vannak köztük örökzöldek is, ezért még a virágzási időszakon kívül is nagyon mutatós lesz a kertecske.
Még a virágok színeire is figyelemmel kell lenni az ültetésnél, hogy mindegyik oldalon mindenféle színű legyen. Nálunk most például, mindkét oldalon van fehér, sárga és kék virágú növény. Így sokkal vidámabb, szebb a kert, mert nem egyoldalú, hanem vegyesen, színesen virágzanak.

A drága feleségem, még a használaton kívüli kosárkába is ültetett egy kis muskátlit. Szerintem nagyon helyes és jól is mutat a kocsibeálló végén.

Lassan megyek is egy kicsit dolgozgatni és gyönyörködni a kertbe. Persze csak ha az idő is engedi.

Címkék: